Szegedi Rendészeti Szakgimnázium






Porté - a rendőr ezer arca (4. rész)

Balogh Edit

A képre kattintva elérhető a cikkhez tartozó galéria

„Gyerekkorom óta mindig az volt a vágyam, hogy katona legyek” – kezdi a beszélgetést Tóth László alezredes, aki a honvédségnél töltött évek után a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium tanulóinak ezreit oktatta, nevelte, majd bocsájtotta útjára.


Mi vonzott a katonaságban?
Maga a katonai élet, ami ehhez tartozik: „pénz, paripa, fegyver...” 1985-ben jelentkeztem a főiskolára, és felvételt nyertem. Gépesített lövész szakon kezdtem meg a tanulmányaimat, és 1988-ban kaptam meg a gépesített lövész-tiszt és gépészmérnök diplomát.
Első tiszti beosztásom Nagyatádon volt, ott kezdtem meg a pályafutásomat     szakaszparancsnoki beosztásban. Azonban szerettem volna közelebb kerülni a családomhoz. A feleségem és én is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származunk. Az élet pedig úgy hozta, hogy az akkor még Magyar Néphadseregnek nevezett szervezetet átszervezték, a nagyatádi dandárt megszüntették. Akkor adódott a lehetőség, hogy közelebb kerüljek a szűkebb családi környezetemhez. Hódmezővásárhelyre helyeztek át a 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövész Dandár állományába. Itt az I. Gépesített Lövész Zászlóalj 3. századának, századparancsnoki beosztásba kerültem. Az itt töltött öt év nagyon mozgalmas volt, hiszen ,,alvó,, dandárról lévén szó, fel kellett éleszteni. Különböző alakulatoktól kaptunk katonákat, akiket be kellett illeszteni az új szervezeti elembe, új kiképzési formákkal, új harcjárművekkel(BTR-80), amelyet akkor állítottak rendszerbe, különböző alakulatoktól ide áthelyezett sorállománnyal, olyan parancsnokokkal, akikkel itt találkoztunk életünkben először. Emberpróbáló kihívás volt.
Milyen feladatokat kaptatok?
A 90-es évek elején, a délszláv válság idején elsőlépcsős alakulat voltunk, azaz olyan azonnal reagáló alakulat, amelynek a déli határszakaszon bármilyen fegyveres konfliktus kialakulása esetén az akkori Határőrséggel együttműködve kellett megkezdeni az ország határának védelmét. Háromnaponta jártunk haza, állandó készültségben voltunk, ha pihenőre engedtek, akkor is csak a lakásunkban tartózkodhattunk. A mobiltelefon ekkortájt még nem volt elterjedt, ezért riadó esetén pihenőidőben is otthon kellett tartózkodnunk.
Hogy ment a felkészülés ebben az időszakban?
Utasításban kaptunk egy 01. számú előzetes harcintézkedést, ami azt jelentette, hogy az alakulat kijelölt alegységeit teljes készültségbe helyezték másnap reggel 6 órára. Ilyet korábban még soha nem kaptunk, megdöbbenve néztünk egymásra a parancsnoktársaimmal, majd megkezdtük a felkészülést, a beosztottaimmal együtt, éjt nappallá téve. Reggel hatkor jelentettem a zászlóaljparancsnokomnak, hogy felkészítettük az alegységet. Innentől kezdve meg volt határozva, hogy mely személyeknek kell folyamatosan bent lenniük. Megkezdtük a raj, szakasz, majd század szintű összekovácsolásokat. A fegyverzet tekintetében is, olyan páncéltörőgránátokkal lőttünk, amiket korábban nem alkalmaztunk, mivel „béke állapotban” kiképzésre nem használhattuk. Akkoriban sorállományú volt a Honvédség; a katonákat felkészíteni és lélekben is szinten tartani nagyon nehéz feladat volt. Fél éven keresztül voltunk ebben az időszakban készültségben. Ezt követően a mi Zászlóaljunk leadta a készültséget, és egy másik vette fel, aki addig az újonc állományt képezte. Felváltva hajtottunk végre mi is kiképzési és készültségi feladatokat.
Meddig tartott mindez?
1995-ben még a készültségi állapot működött, amikor én eljöttem az alakulattól.
1994 szeptemberében, a NATO-hoz való csatlakozás előszeleként, „Partnerség a békéért” program keretében a hódmezővásárhelyi alakulatot jelölték ki arra, hogy egy NATO tagállam hadseregének egy állományával közös hadgyakorlatot hajtson végre.
Az angol Coldstream-gárda 7. százada jött Magyarországra, és az én századomat jelölték ki erre a feladatra.
A fizikai állóképesség megalapozására nagyon sok menetgyakorlatot hajtottunk végre, de a repertoárban szerepelt még külön harcászati foglalkozás és lövészet is. Azt kell mondanom, hogy az egy évig szolgáló sorkatonákból álló állománnyal maradéktalanul végrehajtottuk ezt a feladatot. Az angol alegység korábban már vett részt fegyveres konfliktusokban – legutóbb, abban az időszakban a Sivatagi Vihar hadműveletben. Szolgáltak Észak-Írországban is, valamint alapvető feladatuk a Királynő védelme volt. Ők folyamatosan éles helyzetekben szolgáltak. A mi parancsnoki állományuk 3 tisztből, egy hivatásos és két szerződéses tiszthelyettesből állt, az egységünk többi része sorkatona volt. Mégis megálltuk a helyünket az angol század mellett.
Milyen időszakot ölelt fel ez a hadgyakorlat?
Ez 1994 szeptemberében történt. Ezt követően váltottam, és így kerültem a szegedi Damjanich János Honvéd Gimnáziumba, ahol tervezőtiszti beosztást láttam el. Éves, havi és heti tervek elkészítését hajtottam végre közvetlenül igazgatói utasításra. Majd 1996 nyarán bejelentették, hogy a honvéd gimnáziumokat meg fogják szüntetni. Ekkor a mostani Szegedi Rendészeti Szakgimnázium még nem volt önálló; a miskolci iskola alárendeltségébe tartozott kihelyezett tagozatként. 1996 szeptemberétől biztosították intézményünk számára az önálló szervezeti egységként való működést. Abban az időszakban kerestek meg, hogy csapatszolgálati feladatok ellátására, lőkiképzésre, általános szolgálati feladatok ellátására vonatkozó ismereteket oktassak. Bár sokáig gondolkodtam rajta, mégis úgy döntöttem, hogy a Honvédségnél szerzett tapasztalataimat itt, az iskolában is tudom hasznosítani. Az idő engem igazolt, közel húsz éve dolgozom itt. Úgy hiszem, hogy azokat a készségeket, képességet, erényeket át is tudtam adni a felnövekvő rendőri generációknak, amit honvédként szereztem.
Melyek ezek? Mennyiben tett hozzá korábbi tapasztalatod a tanulók kultúrájához, szakmai tudásához?
Először beszéljünk az erényről. Én úgy gondolom, hogy egy személy, aki egy rendvédelmi szervben szolgálatot teljesít, nem dolgozik, hanem hivatást gyakorol. Innentől kezdve az állampolgárnak van egy elképzelése a szervezeti elemről: biztonságot akar, megbízhatóságot, bajtársiasságot. A szakmaiságot illetően, nem csak tudni kell a jogszabályok által leírtakat, hanem betartani és betartatni is. A képzések időszakában mindig annyit követelek, amennyit én is meg tudok csinálni. Amire én ötvenegy évesen képes vagyok, azt egy 18-19 éves fiatalnak is meg kell tudnia tenni. Én más dolgot nem követelek tőlük, csak azt, ami a szabályzóinkban, törvényeinkben le van írva. Ha ezeket megtanulják, és betartják, akkor meg fogják állni a helyüket. A katonai oktatás módszertanát pedig kiválóan lehet kamatoztatni a gyakorlati feladatok ellátásánál, az egyes harcos képzésben, ezen belül is a magyarázatnál, a bemutatásnál, a hibák kijavításánál, csakúgy, mint az alaki kiképzésben, lőkiképzésben, vagy a csapatszolgálati ismeretek tantárgynál a raj, a szakasz és a század összekovácsolásában. A kulturált intézkedés, az ápoltságuk és rendezett ruházatuk iránti igény is beléjük ivódik.
Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?
Sok mindent...(nevet) Ha nem szeretném a munkámat, már elmehettem volna nyugdíjba. Szeretek foglalkozni a diákokkal, szeretem átadni azt, amit én tudok. Talán inkább a gyakorlatias jellegű részeket szeretem jobban átadni, hiszen a gyakorlat teszi a mestert.
Milyen tevékenységekben volt részed az objektumon kívül?
2006 áprilisában két héten keresztül én irányítottam a tanulói és tanári állománynak Szeged belvárosi részén, 3,6 km hosszúságú szakaszon az árvízi védművek őrzési feladatát. 2010-ben az edelényi árvíznél Csánki László r. századossal és Ábrahám Péter r. törzszászlóssal és a keresztévfolyamos állománnyal öt napon át vettünk részt az árvízi védekezésben. A váci és a drávai árvízhelyzet kezelésénél is segítettünk.
Van még egy nagyon fontos része a munkádnak.
Így van. A belügyminiszter 1996 szeptemberében adta át az iskolát. Azóta a kibocsájtó ünnepségeket rendszerint én vezényelem le. A boldog diákéveket ez az esemény zárja le, ezt követően a Haza szolgálatában kell megállni a helyüket a diákoknak. Az ünnepségen a szülők, testvérek, barátok jelenlétében teszik le a rendőri esküjüket, amely egy életen át kötelez. Mindez az Alaki Szabályzatban leírtaknak megfelelően. Jó és felemelő érzés a végzett kollégákat erre az ünnepségre felkészíteni, és ünnepi esküjüket levezényelni.